Mesék ideje

péntek, április 18, 2014

Kezdjük a kezdeteknél, ab ovo a gyermekkorunknál. Miről is szólhattak nyáladzással és tipegéssel eltöltött ártatlan éveink, ha nem azzal, hogy egy két tejbepapi között leültünk a tv elé és békén hagytuk pár órára az ősöket. Eme ártatlan tevékenység alatt agyunkat olyan impulzusok érték, amik vagy örökre megállítottak a növésben, vagy pont hogy segítették értelmi szintünk fejlődését. Mi is lehetne más, ami eszünkbe jutna a tévézésről, mint a mesék, ha pedig mesék, akkor már Walt Disney mesék.

                                                                 
Walt Disney rajzfilmgyáros, és testvére ötletéből és tehetségéből megszülettek a Disney mesék, még a 20. század elején. Kézzel rajzolt, egyszerű gondolatmenetet és üzenetet közölve, kezdetben pusztán szórakoztatásra szolgáló rajzfilmekkel. Az idők során a tartalom megváltozott, ám a név megmaradt. Míg régebben a kisgyerekeknek szóltak ezek a történetek, addig napjainkban már inkább a tinédzser korosztályt szándékozik megcélozni a rajzfilmtársaság.

Az alapgondolatból mára jóformán a Disney márkanév maradt. Az eredeti koncepció szerint legyártott mesék üzenete pedig: Legyél szép és fiatal és a világ a lábaid előtt hever, A középkorú nők nem szeretik a tinilányokat, Szeress bele az első férfiba, aki az utadba botlik, Majd menj hozzá feleségül, A herceg eljön érted, Apád nevel fel, anyád nem vesz majd részt az életedben.

Egy szóval mindenre nevel csak nem önállóságra. Ezt az alapkoncepciót elvetve gondolta újra némelyik mesét Hollywood. Úgyhogy ideje beszélnünk egy kicsit a megfilmesített Disney mesékről.


Alapvetően remek gondolat színészekkel is eljátszani újra a rég bevált történeteket, más részről nem szabad egy kalap alá venni az eredeti mesékkel, mert itt aztán külön életet élnek a karakterek. Két olyan mesét választottam ki példaként, amik személyes kedvenceim, plusz ismeri őket mindenki.

Kezdjük is a Hófehér és a vadásszal / Snow White and the Huntsman

Csak a Hófehérke életét megelevenítő filmekből az utóbbi két évben nagyjából 5 film is készült, de ez a legvállalhatóbb.
Itt Hófehér(ke), mint harcos amazon van megjelenítve, aki tűzön-vízen át megküzd a gonosz boszorkánnyal (aki nem mellékesen gyönyörű). Nincsenek véres jelenetek, se sad end, szóval minden úgy alakul, ahogy az a nagykönyvben megvan írva. Viszont nem erős a szerelmi száll, nem az befolyásolja a főhős döntéseit, hanem sokkal inkább az, hogy segíteni akar másokon és önmagán is és ez abszolút pozitívum. Ez tekinthető egy sikeres feldolgozásnak(az eredetinél is!).


Csipkerózsika / Sleeping Beauty

Itt ugyanaz a probléma lép fel, mint az előző példánál, hogy nem bírták ki, hogy ebből is csak egyet csináljanak.
Próbálták átültetni napjainkba, átvitt értelemben értelmezni az alvó szépség életét, így született meg a Csipkerózsika, mint prostituált. Ilyenkor nem tudom elhinni, hogy valaki tényleg elolvasta ennek a forgatókönyvét és azt mondta: "Igen, ennek filmvásznon a helye!"
Most ígéretesnek tűnik, és kellően mesehűnek a még mozikban nem látható Demóna / Maleficent feldolgozás. Én már nagyon várom. Még jó is kisülhet abból, ha kicsit a gonosz szemén keresztül szemléljük a történetet. Általában egy-két elsikerült megvalósítás után beváltja a hozzáfűzött ígéreteket.

Ezek koncepciója túlmutat az eddigieken, már nem csak gyerekeknek és a tiniknek, de az idősebb korosztálynak is szólnak, meglepően nem kevés sikerrel. Ez pedig kicsit elgondolkodtat, hogy ezen a ponton mennyire beszélhetünk még gyerekfilm gyártásról, mint sem inkább felnőtteknek szóló, szexualitással megfűszerezett fantasy mesékről. Úgy tűnik a Disney egész estét a családi szórakozást ígér és azt be is tartja minden egyes családtag számára.

képek forrása: Google

You Might Also Like

19 megjegyzés

  1. Nice post, dear! ;3


    www.maryvolkova.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks, would you like to follow each other? :)

      Törlés
  2. Love your blog so much..wanna follow each other? Let me know,

    Bryony xxx
    http://glitteryberry.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  3. Hello,
    I love cartoons too..
    Yes, I'd love to follow each other. I'm following you now. It's your turn to follow me back.
    thanks

    www.divandagitadesiani.blogspot.com

    VálaszTörlés
  4. Awesome blog. I love Maleficent! Would you mind following each other? Just let me know http://www.thatfashionapp.com/

    VálaszTörlés
  5. amazing !!
    great post!
    Would you mind following each other? follow me and follow you back!

    http://takealookatmyclosetbysamantha.blogspot.mx/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Of course, follow me back, dear :) xoxox

      Törlés
  6. Gorgeous post!
    Maybe we can follow to each other? :)

    www.anetesdomas.blogspot.com

    VálaszTörlés
  7. Dear, I’d like to say that your blog is awesome! And everything is amazing! I like your design, your photos and your style!

    would you like to follow each other?
    will be happy if you find a minute to visit my blog)

    www.dianacloudlet.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hi, dear!
      Thanks for your comment on my blog! I love your blog too, the style of the blog is really simple but perfect, the most lovely simplicity. (I want your design :D )
      I am already your follower :) xoxo

      Törlés
  8. Hi! Such a nice blog! Would you like to follow each other? Let me know by commenting on one of my posts. Kisses!

    www.thesecretofbrightness.net

    VálaszTörlés
  9. I love your Blog
    Would you like us to follow each other ?
    if yes, just follow me and let me know so i can follow you back

    www.shaunasharp.com

    VálaszTörlés
  10. I love your blog :))
    I'm following you and waiting follow me back
    www.pisimel.com

    VálaszTörlés
  11. great post, & cute blog!!
    follow for follow? let me know :)**


    http://octobergraves.blogspot.com/
    http://instagram.com/donnangraves

    VálaszTörlés
  12. I am your follower girls, thanks for your comment! :)

    VálaszTörlés

Subscribe